Volt egy Második Világháború, melynek részesei voltak a Magyarok is. A II. Magyar Hadsereg szinte teljesen elfogyott, megsemmisült, eltűnt a Donnál. Emlékezünk rájuk? Vajon tudjuk-e mit tettek ők ott a hazájukért? A debreceni hentes, a kecskeméti pék, a budapesti cipész, a vezérkari hadnagy, aki épphogy 25 éves lett, a rutinos csapat őrnagy, aki úgy érezte cserben hagyták?
Olvasom Sára Sándor: Pergőtűz című könyvét. Emberek elmondják, hogyan élték meg a történteket.
Pár gondolat a könyvből: "Szilágyi János: Ott felejtettek bennünket. Szabályszerűen szerintem ott felejtettek, mert se telefon, semmi az ég világon nem volt már nekünk.", "Bíró József: Égtek az ellátó oszlopok, égtek a nekünk szánt élelmek, élelmiszerraktárak és a meleg ruha raktárak.", "Kelemen Lajos: Hullák százai, ezrei hevertek, a legyek milliói rajzottak. A hullák 50-80 centire felpuffadva, folyt belőlük a nedvesség.",
"Megrázók a teljes Sára-film, a "Pergőtűz" utolsó képei. Hatvan felé járó palóc asszony öltözik -ifjú kora óta-
feketébe, gyújt gyertyát a templomban, a temetőben és a szívében, közel negyven évvel ezelőtt eltűnt férjéért. Arca merev, szemében riasztó gyötrelem, mögötte a fájdalom bartóki könnyfolyamát érezzük. Időtlenné válik a nagyon is időhöz kötődő fájdalom"
(A könyvet 1988-ban adták ki.)
Isten áldja emléküket!
Csak úgy, mert néha beszélhetnékem van.
3 megjegyzés:
Az emlékezés felemelő - részünkről kötelező. Valóban nincs Magyarországon olyan család akit a második világégés ne érintett volna. Hisz ha nem a Donnál, akkor az átvonuló front okozott mérhetetlen fájdalmat és károkat. Erről szeretett falunkban is mesélhetnek - 1945. januárjában még bőszen támadt térségünkben a IV. SS páncéloshadosztály Gille obergruppenführerrel... Csolnokot keresztülvágta a front.
Most mégis a doni harcokról írok. Nemeskürty tanár úr a 60-as évek közepén mondta ki azt a nevet, hogy "Don-kanyar". Addig a hivatalos történetírás egyszerűen hallgatott. Sára Sándor kiváló, hiánypótló filmet forgatott róla.
De mindezt azért tehette, mert voltak visszatérők, túlélők - tehát az első toposz, miszerint azt a hadsereget "meghalni" küldték ki NEM IGAZ!!! Bocsásson meg mindenki, akinek szerettei hunytak el a messzi orosz fronton, de a kivonuló egységeket pompás külsőségek közt búcsúztatták az állomásokon és szállították ki az arcvonalba.
A 2. királyi magyar honvédhadsereg nem semmisült meg 1943. január közepén hanem súlyos veszteséggel vonult hátra - a megmaradó állomány túlnyomó többségben kötelékben - ezért tudták Kijev körzetében ismét megszervezni belőlük a hadsereget. A sebesülteket nagy nehézségek árán hazaszállították, az épen maradtakból megszálló hadosztályokat szerveztek Ukrajna területén. Mindezt azért, mert volt kiből...
Az elhunytakat nem adja vissza senki, a fiatal életeket nem pótolja semmi - hiányoznak, hiányoznak nekünk! Mégis számoljunk le azzal a hamis mítosszal miszerint "meghalni" küldték ki őket. Háborúban ilyen kritérium nincs!
Egyébként a 2. magyar hadsereg már dálnoki Veress Lajos vezetésével részt vesz 1944 őszén a tordai csatában (sikerrel!).
S még Jány Gusztáv vezérezredes teljes rehabilitációjára is szükség lesz... Ő a háború után nem menekült nyugatra, hanem hazajött és a népbíróság elé állt - aztán fellógatták.
Ez is egy fajta megközelítése a történteknek, de én azt gondolom a témát itt nem lehet átbeszélni. Egyszer leülhetnénk egy beszélős esti borozgatásra és kivesézhetnénk.
Persze ezt úgy, hogy sajnos vagy szerencsére nem voltunk akkor és ott.
Várom a javaslatodat.
...megint megcsíptél...blogtalálka? Egyszerűen nem lehet alóla "kibújni", látszik, voltál katona...
Megjegyzés küldése